Alkony Nyugdíjas Klub

1983-as évet megelőzően a mezőkovácsházi, akkor már jól működő nyugdíjas klub vezetője mindig meghívással élt Végegyháza nyugdíjasai felé, hogy pár fővel vegyenek részt rendezvényeiken. Nyugdíjasaink ezen meghívásnak 3-4 fővel mindig eleget is tettek. Pár év eltelte után, 1983 őszén Zöld Lajosné (Rozika) kezdeményezésére – aki akkor a község tanácselnöke volt – a Községi Tanács és a Szabadság TSZ. közös kezdeményezésére született meg a Végegyházi Nyugdíjas Klub. Az „ifjú” nyugdíjas klubba beléptek ipari és tsz nyugdíjasok, fiatal rokkant nyugdíjasok, házaspárok és magányosok egyaránt. Pár hónap szervezés után, a klub alapító tagsága negyven fő lett.

Alkony Nyugdíjas Klub csoportképA termelőszövetkezet a nagy tanácskozó teremben biztosított helyet, ahol mindent megkaptunk, az összejövetelek napján teát, kávét, ebédet. De nyugdíjas találkozóinkra vacsorákat, buszhasználatot, alkalmanként üdülést biztosított a klubtagok számára, és mindez ingyen volt, vagyis a TSZ állta a költségeket.
1990-ben Zöldné Rozika beteg lett, megkért, hogy vállaljam el a klub vezetését, mert addig is mindent én biztosítottam nekik a TSZ részéről. Én megígértem neki, hogy addig, míg fel nem gyógyul, továbbra is gondoskodom a klubról, sajnos 1991-ben Rozika meghalt.
1994-ben, 11 év után jöttek a gondok – a TSz felszámolása miatt – a megszokott helyünket ott kellett hagyni, és a művelődési házban kaptunk egy kis helyiséget, ami a létszámunkhoz képest kicsinek bizonyult, mert saját bútorral, felszerelési tárgyakkal rendelkeztünk. Ezt látva az önkormányzat kiutalt nekünk egy iskolaépületet, ahol elvégeztette az épület átalakítását, valamint vizesblokk építését. Itt nagyon jól éreztük magunkat, szép, tágas, kényelmes helyünk volt, de nem sokáig. Az épület eladásra került, a Remedium Kht. átvette idősek klubja létrehozására, felújította, és a továbbiakban ők biztosították a helyet a működésünkhöz.
2000-ben zászlót avattunk, és akkor vettük fel az „Alkony” nevet is, névadónk Tóth Sándor, akkori országgyűlési képviselő volt.
2000-től minden évben megrendezzük a hagyományos Batyusbált.
2003-ban ünnepeltük meg a 20 éves évfordulónkat, majd 2008-ban a 25 évest.
20 éve tagjai vagyunk az Életet az éveknek Országos Nyugdíjas Szövetségnek, a Megyei Szövetségnek, valamint a NYOSZ Megyei Egyesületnek.

Alkony Nyugdíjas Klub újévi fellépés Alkony Nyugdíjas Klub rendezvény

Mindig 40-50 taggal működtünk, jelenleg 39 fő látogatja klubnapjainkat.
A klubfoglalkozások hetente, csütörtökönként vannak a délelőtti órákban, ahol a nyugdíjasokat érintő rendeletek, tájékoztatók ismertetése, a falu eseményeinek megbeszélése, rendezvényeken csoportos megjelenés előkészületei folynak. A szociálisan rászorult nyugdíjasokat rendkívüli segélyre, vagy 3 évenkénti nyugdíjemelésre való felterjesztését végezzük, nem csak a klubtagoknak, hanem a faluban élőknek is (akiknek a nyugdíja a nyugdíjminimum kétszeresét nem haladja meg).
Különböző előadásokat – orvosi, egészségügyi, természetvédelmi stb. – szervezünk és hallgatunk meg.
Klubunknak mindig is volt énekkara. A jelenlegi 2008 tavaszán alakult, „Alkony Népdalkör” néven. Az énekkar vezetője Lászlóné Varga Zsófia. Minden héten hétfőn délután vannak a próbáik. Számos fellépésük volt, sok elismerésben részesülnek, okleveleket, különdíjakat, pénzjutalmakat nyertek, valamint körzeti területi vetélkedőn bronzérmes helyezést értek el. Céljuk a magyar népdal hagyományának ápolása és továbbadása a fiatal generáció számára.
Egy nagyon szép adottságokkal rendelkező személy is van tagjaink között, aki versmondással és mesemondással kápráztatja el a hallgatóságot. Mihály Terézia, aki szintén sok elismerést, oklevelet begyűjtött, de a területi vetélkedőn is ezüstérmet nyert.
Jelenlegi székhelyünk: ADA Idősek Klubja, Végegyháza, Széchenyi u. 15.

Király Józsefné
klubvezető